Gabrielle, igen, semmi kétség, Gabrielle, a " La Coucher de Gabrielle"-t megteremtő isteni színésznő állítása szerint e köntös volt a szerencsetalizmánja, mert Folies-Bergéres-beli  debütálása alkalmával ezt viselte. Egy tavaszi estén lépett először a világot jelentő deszkákra, történetesen Párizsban, egy olyan korban, amikor társadalmi rangjától függetlenül minden nő 5 réteg alsóneműt viselt magán, pántok, kapcsok és gombok rafinált módon elhelyezett tömkelegével egymáshoz erősítve, melyet kifejezetten úgy terveztek meg, hogy kinyitása mérhetetlenül sok időt vegyen igénybe. Akkoriban a nők, különösen a mi isteni Gabrielle- ünk, nem kívántak olyan benyomást kelteni, mintha bármely férfiember könnyedén meghódítaná őket. Minden nő tisztában volt vele, hogy a férfiak csupán egyetlen dolgot akarnak tőle, és szentül eltökélte, hogy azt a valamit nem hajlandó odaadni neki, mert a mamájától sokat hallott a férfiak eme kívánságának teljesítésével járó veszélyekről, márpedig ama korban, az anyai bölcsesség iránytűnek bizonyult a bűnös világ útvesztőiben.
     A mi Gabrielle- ünk született álmodozó volt, s elnézve a fák bíbor alkonyattól megvilágított duzzadó rügyeit, eszébe jutottak a magányos férfiak, akik Párizs szerte talán épp akkortájt tartottak hazafelé kietlen legénylakásukba.Ó érző szívű Gabrielle! E férfiak, legyenek bár gonoszak és veszélyesek, tűnődött magában, bizonyára  szörnyen magányosak üres lakásukban. Hirtelen szánalmat érzett irántuk, egyre növekvő szánalmat, miközben feljött az újhold, és az Esthajnalcsillag sejtelmesen árasztotta reá a fényt. Nincs hát semmi, amivel egy irgalmas szívű leány felvidíthatná őket, töprengett, természetesen anélkül, hogy feélve őrzött kincsét föl kellene áldozni?
      Gabrielle estéről estére csak ezen  törte a fejét, míg csak nem megszületett agyában a civilizáció történetének- legalábbis a francia civilizációnak, ami egyre megy- korszakalkotónak eredeti gondolata  Mi lenne, ha egy nő, egy tartózkodó  szűzies és elragadó szépség, mint maga Gabrielle, megengedné e szánni való agglegényeknek, hogy végignézzék, amint lefekvés előtt levetkőzik? Mi történne, ha ezentúl atlaszselyem, krémszínű csipkedíszítésű hálóköntösében jelenne meg, amint három évig szorgosan félretett soujaiból vásárolt nemrég? Mi lenne, ha e köntös óvatosan lehullana róla, miközben ő - a rátapadó mohó tekintetekről tudomást sem véve- elmélyülten hallgatná a zongorista által játszott érzelmes klasszikus melódiákat? Mi lenne, ha lassan , nagyon lassan, a zenével összhangban, a kapcsokon, gombokon finoman matatva, levetné magáról a csupa selyemcsipke alsóneműk 5 rétege közül a legfelsőt? Aztán a következőt meg a rákövetkezőt  Aztán még egyet. Az utolsót, az ingmellet és a fodros bugyogót persze soha nem vetné le, nem pusztán azért, mert a férfiakat szemérmetlen gondolatokra csábítaná, hanem mert a színházat rögtön bezárná a csendőrség.
    A színpadra paravánt kell állítani, döntötte el magának Gabrielle, hogy semmi se látsszék, amikor azt a bizonyos utolsó réteget lehántva magáról, fölveszi hálóingét. És egy ágyra is szükség lesz a  színpadon, egyszerű fehér ágyra, ahova 2 gyors lépést megtéve a paravántól, lefeküdjék. Talán a hétköznapi élet eme mozzanatának illendő megjelenítése vonzana egy bizonyos közönséget.
    Ó, Gabrielle, Párizs üdvöskéje! Gabrielle, aki férfi embertársai  iránti együttérzésből megteremtette a sztriptízt, miért nem engedted soha egyetlen férfink se, aki feleségül akar venni, hogy hazakísérve téged, megossza veled fehér kis ágyadat? 2 király, 25 nemesember és 200 tőzsdeügynök versengett a kegyeidért, egyik jobb képű, mint a másik.Talán azért, mert minden este, a Le Coucher de Gabrielle  előadása után, átöltöztél galambszürke bársonykabátodban, fejedre tettet szürke strucctollakkal ékesített kalapkádat, és utasítottad 4 szürke telivéredet hajtó kocsisodat sietve vigyen haza, mert már alig vártad, hogy király vagy holmi tőzsdeügynök nélkül hazaérkezvén, végre gyönyörködve őrizhesd apró ikerfiúcskáid békés álmát?
    Talán mert, ó , érző szívű Gabrielle, nagyon is jól tudtad, mi történik ama nőkkel, akik a férfiak esdeklésének engedve lemondanak  felbecsülhetetlen értékű tulajdonukról, amin addig senkivel sem osztoztak, mert  a sors már csak ilyen? Holmi biológiai vonatkozásokról nem is szólva??