"(...) Kéjjel és pompával telítődve végül is megszüntettem a varázslatot. Kiéheztem a zajra, a mozgásra, a tömegre, a ricsajra. Hamarosan tompán ideges légkör alakult ki körülöttünk;kihűltem és csapodár természetem, amint fulladozni kezdtem kábító lényétől, rögvest a jogait követelte. Az volt számomra, ami én neki, egyfajta vad megrázkódtatás, olyan fellángolás, mely minden mást elsöpört. Ez a vad, s immár gazdátlan erő most ellenünk fordult. A tornyosuló viharfelhők, tömény víztartalékukkal nem sokáig késlekedtek, igazi viharok törtek ki.  Miután szeretőmet piedesztálra állítottam, most új, imádni való bálványt keresve vadul lerántottam onnan. A nagyon buja pillanatok, mivel többnyire szunnyadó erőket ébresztenek fel, rögvest kegyetlenséggé alakulhatnak át. És a kijózanodás mindig düh kíséri. Nehezteltem a társnőmre, amiért már nem éleszt bennem elegendő szenvedélyt, s rájöttem, azt szeretem, hogy szemérmesen eltűnjék előlem. Miután már kevésbé szerettem, szinte már gyűlöltem, a mivel a perverzió volt az az ember, melyet gyűlöletünk felhasznált, az eltűnt perverzió gonoszsággá alakult át.(...)     P.B.