Folytatjuk az életünket, de megjött a tél, és az első esők megnehezítették éjszakai felfedező útjainkat. Bezárkóztunk hát hozzánk, s felfedeztük a páros élet tipikus boldogságát, mely a derűs megszokásokból, meghitt érzelmekből, elnapolt gondokból táplálkozik, ez az a bizonyos befőttes, kandallós boldogság, amelybe jó melegen beburkolózhatunk, a kinti szélrohamok elől. E banális életmódot annál nagyobb ártalmatlansággal  ízlelgettük. mint, hogy mindkettőnk számára újdonságot jelentett s változásként éltünk meg. Elég gazdagok és tanulékonyak voltunk, így megengethettük magunknak, a papás- mamást, választhattunk a középszerűséget, ahelyett, hogy eltűrtük volna. Luxusként éltük meg azt az egyszerű tényt, hogy bekapcsolhattunk a televíziót, meg összeüthettünk egy vacsorát. A hideg évszak és az egyre izmosodó érzés szövetkezett egymással, hogy még inkább összeforrasszon bennünket. A lustaság és a bágyadtság korszaka bontakozott ki ezekből az együttlétekből. A közös létezés bizalmat és csendességet hozott. Egyedülálló pillanatokat, melyek szavakkal el sem mondhatók,  mert a boldogság történet: az elmélkedés, és a feledés összekavarodása, súlyos epizódok emlékképei, melyek éppen a tökéletességük okán tűnnek el az örökkévalóság homályába merengve...