"A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és fölnyársalja magát a leghosszabb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára...Legalábbis a monda szerint."
                                                                                                             Colleen McCullough: Tövismadarak

"(...)Mindig másokat hibáztatsz, miközben a problémáid okát kutatod, mindent megvizsgálsz, csak a tükörbe nem nézel bele. Inkább mártírként járkálsz. A valóság azonban az, hogy a világ egyikünk számára sem könnyű. Sosem volt, és soha nem is lesz az. De ha őszinte lennél magadhoz, megértenéd, hogy te sem vagy teljesen ártatlan.(...)"
                                                                                                          Nicholas Sparks:Vissza hozzád

"(...) Meg kell értened, hogy már nem az a lánya vagyok, aki egykor voltam. Feleség vagyok, és anya, próbálok együtt élni a döntéseim következményeivel, és más emberekhez hasonlóan én is követek el hibákat. Sokszor töprengek azon, hogy ki vagyok valójában, mit csinálok, és semmi különöset, ezt tudnod kell. Meg kell értened, hogy ... átlagos vagyok.(...)"
                                                                                                       Nicholas Sparks:Vissza hozzád

"(..) A barátok jönnek - mennek, a család viszont állandó. Nem, nem igazán bíztak meg egymásban, a bizalom azonban általában csak a "panaszkodás" szinonimája, panaszkodni, pedig többnyire időpazarlás. Az élet nem egyszerű. Sosem volt az, és a jövőben sem lesz, ezzel együtt kell élni- akkor meg minek panaszkodni? Az ember vagy rendezi a problémáit, vagy nem, de utána együtt kell élnie a döntésével.(...)"
                                                                                                             Nicholas Sparks: Vissza hozzád

" Túl melegem van , amikor felébredek. A mezítelen C.-re tekeredek. Mélyen alszik, de még így is magához szorít. Lágy reggeli fény szűrődik be a függönyön keresztül. Feje a mellemen, lábam az övére kulcsolódik, karom a gyomrán pihen.Fölemelem a fejem. Félek, hogy felébresztem. Olyan fiatalnak látom, annyira ellazult, álmában, és olyan nagyon szép. El sem tudom hinni, hogy ez az Adonisz az enyém, teljesen az enyém. Hmm... Óvatosan megérintem a mellkasát, ujjaim végigfutnak a szőrzetén, és még mindig nem mocorog. Szent tehén! El sem hiszem. Tényleg az enyém-néhány értékes pillanatra. Odahajolok, és gyengéden megcsókolom az egyik sebét. Halkan nyög, de nem ébred fel. Elmosolyodom. Megcsókolok még egyet, és kinyílik a szeme." E.L.J.

"Senkivel nem beszéltem még. Képtelen vagyok fecserészni. Nem, most nem kérek belőle. A saját szigetállamommá váltam. Feldúlt, háború sújtotta földé, ahol semmi nem terem, és kietlen a láthatár. Igen, ez vagyok én. A munkahelyemen tudok személytelenül kapcsolatot teremteni, de ez minden. Ha beszélnék anyámmal, még jobban összetörnék... és már nincs minek összetörnie." E.L.J.

" Az ember eltűnődhet fölötte, hogy vajon a földi haladás végső csúcsán korrigálja-e majd ezeket a nem egyező időket valami finomabb hangulat, valami egymásra hatás a társadalom gépezetén belül, szorosabb kölcsönhatás, mint amilyen ma lök bennünket körbe és előre; efféle tökéletesedés azonban nem jósolható, sőt még a lehetőségét sem tudjuk elképzelni. Elég az hozzá, hogy a jelen esetben, nem egy tökéletes pillanatban, a hiányzó kiegészítő rész a másiktól függetlenül járt-kert a földön, tompán és értelmetlenül, míg csak nagy későn meg nem jött az ideje. Ebből a félszeg késedelemből pedig fájdalmak, csalódások, megrázkódtatások, katasztrófák születtek, és különlegeset is felülmúló sorsok."          Thomas Hardy